Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Pécs városában lakik egy család aki igen nehezen élnek meg.Sajnos tisztességes családból koldus lesz.Akiknek nincsennek szülei,rokonai.A gyermekem igen beteg egyedül nevelem.Hiába dolgozok becsületesen ha egyszer sehol nem érvényesülök és nem tudunk így miből megélni. A társadalom szégyene hogy így kell élni egy rendes és tisztességes családnak.Kérdezem önöktől hogy lehet így megélni?

Pécsi család.

 

Szegény emberek az emberrengetegben
Fojtásban Jogos a kérdés: minek kell oda a hűtőszekrény, ahol nincs mivel etetni?
Balogh Zoltán

Nehéz állami gondozottként talpon maradni úgy, hogy az ember sem a testét, sem a lelkét nem adja el. Nehéz a tisztes szegénység.


Máriának mindene a lánya, és nehéz talpon maradni úgy, hogy a gyermek születése után lelép az apa, és éltetőnek csak a remény marad
Furcsa volt, hogy első szóra elfogadta a vasárnap délelőtti tizenegy órát a találkozásra. Még akkor is, ha kettesben él a nagylányával. Vasárnap délelőtt egy kétfős, csonka családnak sincs más dolga, mint a hétvégi ünnepi ebédre készülni. Persze, sejthettem volna valamit, amikor Mária fölhívott, immár pár hete, hogy valami nagyon nem stimmel. Akkor csak úgy elejtette a telefonban, hogy nem szeretne megválni a hűtőszekrényétől. Pedig, a dolgok jelen állása szerint, akár meg is válhatna. Mert minek egy hűtőszekrény, ha nincs mivel etetni? De erről később, egyelőre próbáljuk becserkészni a helyszínt!

A kertvárosi lakótelep számomra mindig is dzsungelnek számított, itt az utcákat nem úgy vezetik, a házakat nem úgy számozzák, ahogy azt a földi halandó gondolná. Itt legföljebb a postások, a csövesek és az ős-panellakók ismerik ki a viszonyokat, még a térkép sem számít a rengetegben. Mária éppen ezért elém jön, több száz méterre, miután fölhívom a világ túlsó végéről. Nem lehet eltéveszteni, világos felső, zöld nadrág, fehér cipő. Az egész egyben: tisztes szegénység.

Mária már az utcán terelgetni próbál, én meg visszaterelgetem a gondolatait. Értem, első szóra, hogy nehéz állami gondozottként talpon maradni úgy, hogy sem a testét, sem a lelkét nem adja el az ember. Talpon maradni úgy, hogy a gyermek születése után lelép az apa. Élni, kettőnek, havi ötvenötezer forintból, egy kétszobás panellakásban.

Illetve: azt hittem, megint, hogy szóból is értem, mit jelent reményből élni. Megint, mert több tucatjával fordultam már meg rosszabb helyeken, nem rosszabb arcú, kiszolgáltatott emberek között. De a hűtőszekrény ebben a lakásban most tényleg felesleges. Mária négy szóban is elmondhatta volna, ajtónyitás helyett, hogy mi van benne. A négy szó: darab szalonna, egy paprika. Értem már, miért jó a vasárnap délelőtt tizenegy a találkozásra.

Zsuzsi, Mária huszonkét éves lánya bekucorodik a konyhába. Itt nem sorvasztja az ágya melletti hideg fal, a málló tapéta. Pedig feküdnie kellene, szombaton az egyik, előtte két nappal a másik ügyeleten kapott infúziót. Tüdőgyulladás jött a tizennégy éve megállapított krónikus vesemedence-gyulladásra. Zsuzsit könnyedén tenyérre lehetne emelni, és mérlegként lehúzná a másik tenyerünket a mosolya.

Mária, bár első ránézésre fölmérhető a pusztulás, biztos, ami biztos, körbevezet. Hat éve laknak ebben az önkormányzati bérlakásban, amit az elődök rendesen lecsupaszítottak. S hiába a tisztesség, a ninccsel nem lehet festeni, a nincsből nem lehet bútort, padlószőnyeget venni. A nincsből legfeljebb újabb, dermesztő hitel csalogat a legközelebbi boltba.

Mária, az egyetemi klinika kézbesítője és liftese, akinek Zsuzsi a mindene, szinte maga elé mondja: biztosan létezik olyan hely a földkerekségen, ahol az a vágy, hogy ép, tiszta lakása legyen az embernek, a beteg gyereknek jövője mutatkozzék, nem álom.

Persze, hogy létezik, és két fojtó köhögése közepette, Zsuzsi beülteti a mosolyát a tenyerembe.

 
 

 



Archívum

Naptár
<< December / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 37486
Hónap: 223
Nap: 8